Anett, a csipkés sellőlány

Anették már az első megbeszélésen megfogtak az esküvői elképzeléseikkel! 🙂
Csipkeruha, old timer, kesztyű, hózentroger – imádom a tematikus esküvőket.
A hab a tortán, a következő pár tény volt még: a helyszín a tavalyi kedvenc esküvői helyszínünk volt (Szekszárd, Fritz Pincészet), a menyasszony szoborszerű alakja és bája, és hogy az elképzelések nem csak, hogy illettek a párhoz, de a legapróbb részletekig kidolgozottak voltak.

Anett és Balázs e-sessionje is hangulatosra sikerült. Csabival Budapest utcáit járva igyekeztek a hozzájuk illő miliő képeit elkészíteni.

Az esküvő az egyik legmelegebb idei napon zajlott, mégis mindenki boldog volt, laza és kedves.
Bár a templom környékét épp teljesen felújították, a higany a hőmérőkben az egekbe kúszott, már a fotózás alatt is, Anett és Balázs semmivel sem törődve, teljesen átadták magukat a Nagy Napnak. Ragyogtak, sütött róluk a szerelem, jó volt a közelükben lenni és nem lehetett betelelni velük. 🙂
Anett anyukája pedig olyan élményt szerzett nekem a szeretetével, amit sosem feledek el! Köszönöm Anni! 🙂

A Nagy Napon Anett esküvői sminkjén kívül tanújának, Melindának az alkalmi sminkjét is én készítettem.

Íme néhány kép ízelítőül, Anett és Balázs szerelméről:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , , közvetlen link: Anett, a csipkés sellőlány.