Barbi, a csodanő

Barbi egy csodanő! A szó minden értelmében! 🙂
Gyönyörű nő, akinek olyan szíve és lelke van, ami ritkaságszámba menő, ezen felül nyugodt, árad belőle a szeretet és még sorolhatnám, de mindezeken felül úgy nézi a világot, hogy ha mindenki így tenne, egy mesében élnénk!
A problémákat olyan játszi könnyedséggel kezeli, a negatívumokon nem akad fenn és ha élete Nagy Napján valami olyan szokatlan és nem jópofa dolog történik, ami vele történt, akkor sem borul ki, hanem a szépre és a jóra emlékszik!
Barbi előtt le a kalappal, Barbi egy csoda! 🙂

Már az első levelében olyan kedvességgel, bájjal és szeretettel közeledett felém, hogy hirtelen azt sem tudtam, hogy ébren vagyok-e!
Minden szava sugározta azt a feltétlen bizalmat és szeretetet, amit szerintem csak egy romlatlan gyermeki lélek tud. Barbi ugyanakkor egy gyönyörű felnőtt nő!

Levelezésünk során úgy éreztem, mintha nem is én lennék a szolgáltató… a tenyerén hordozott!
Majd jött a próbasmink, ahol megjelent egy szépséges hölgy, széles mosollyal és lehengerlő szeretetáradattal!
Mondanom sem kell, hogy végignevettük a próbát és az élet nagy dolgait is kitárgyaltuk. Nem mellesleg, Barbi megismerkedett Balázzsal, a 4,5 éves kisfiammal, és úgy áradozott róla, mintha csak a sajátja lenne! 🙂

Majd következett a Nagy Nap.
A készülődésen a lányok kiszolgálták, segítették a menyasszonyt, mindenki nagyon kedves volt és szolgálatkész.
Természetesen az én tündér Barbim most sem hazudtolta meg magát: megint körülöttem akart ugrálni! Pontosabban körülöttünk, mivel a fodrászok istennőjével, Zsuzsival dolgoztam Barbi felkészítésén. 🙂
Ezt a tüneményt nem lehetett lelőni, hogy ne azzal legyen elfoglalva, hogy éhesek vagy szomjasak vagyunk-e…:)

Elkészült a mű, Barbi csodaszép frizurája és a hozzá illő szépséges smink, majd előkerült a ruha és tényleg elállt a lélegzetünk.
Elmenőben is csak arról tudtunk Zsuzsival beszélni, hogy hihetetlen, milyen szép ez a nő, a kisugárzása, a belső szépsége, gondolatai, szeretete…és ezt csak kiemelte a Nagy Napra összeállt megjelenése!
Barbi mellett még két barátnőjét, többek között a Csipkedesign oszlopos tagját, Ágit is én sminkeltem, legnagyobb örömömre! Köszönöm Ági az ajánlást!

Barbi, nem tudok elég hálás lenni, amiért megbíztál bennem, részese lehettem a Nagy Napnak. És azért a mérhetetlen szeretetért, amit addig és azóta is kapok Tőled!
Tudom, hogy nem véletlenül kaptalak, és nagyon örülök, hogy kiérdemeltem ezt az ajándékot!

Kérlek, maradj mindig ilyen naivan gyönyörű lelkű és kívánom, hogy az élettől mindent megkapj, amire csak vágysz (a lelkedet ismerve, ezek úgysem materiális dolgok)!

Nagy szeretettel, millió puszi:
Bogi

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , közvetlen link: Barbi, a csodanő.