Judit, a hangtalan barátnő

Juditot ezer éve ismerjük, hiszen a baráti társaság tagja, “most már férjével”, Sziffel.
Sziffet már 12 éve barátomnak tudhatom, el sem hiszem!

Mikor tavaly bejelentették, hogy nemsokára eljön a Nagy Nap, nagyon izgatottak lettünk.
Segítettünk a szervezésben, helyszínt választottunk velük, elmentünk velük tárgyalni, ruhát választottunk, egyszóval tetőtől talpig belefolytunk a dolgokba. 🙂

Mivel mindenki tudja a baráti körben, hogy Judit kedvenc színe a rózsaszín, kétséges sem volt, hogy a menyasszonyi sminkjében is megjelenik majd.
Két éve már sminkeltem, Kinga esküvőjén, hiszen koszorúslány volt, de akkor nem ugyanezeket a színeket használtam.

Részletesen átbeszéltük a fontos pontokat: ruha, frizura, csokor, dekor.
Majd megálmodtam neki a pasztell rózsaszín-lilás barna, műszempillás sminket, a tusvonalon sötétbarna porral kiemelve és rózsás ajkakkal keretezve.

Judit a Nagy Napon egészen egyedi menyasszony volt: nem igazán volt hangja!
De persze, ez sem  foghat ki egy elszánt arán!
A készülődés folyamán néha “magyar hangot” használtunk, dekódoltam, kézzel lábbal kommunikáltunk, vagy épp én voltam a mikrofon.
A 3 koszilány és Judit sminkje hamar elkészült. Mindenki ragyogott! 🙂

És, ahogy megígértem: ahol én esküvőzök, ott mindig jó idő van!
Judit és Robi verőfényes napsütésben mondta ki a boldogító igent a Jardinette-ben, gyönyörű környezetben, sok barát és a családtagok közt.
(Judit kérésére beszúrom ide utólag: zuhogó eső volt egész reggel és délelőtt, masszív felhőkkel és hideggel…a többit már tudjátok…)

Az este és a buli is jól sikerült, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy Csabival együtt részesei lehettünk ennek a csodának, és egy felejthetetlen estét tölthettünk a barátainkkal.

Fotók: Fender Csaba – www.fendercsaba.hu

Ps: NAGYON nehéz volt ennyi képre korlátozni a válogatást…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , közvetlen link: Judit, a hangtalan barátnő.