Zsuzsi, a tündér

Zsuzsi már az ajánlatkérő levelében is egy tündér volt, aztán rengeteget leveleztünk, jött próbasminkre, majd a Fb-on folytattuk a kommunikációt. 🙂
Rendeltem neki Naked palettát, majd egyeztettük, hogy milyen színkombinációkat érdemes használni belőle. Nagyon aktívan tartottuk a kapcsolatot, örültem, ha beszéltünk. Olyan lelkes, kedves lány, hogy már pár mondattal is feldobja az ember napját! 🙂

Közelgett a Nagy Nap, reméltem, hogy minden szuperül alakul majd! Mikor megérkeztem a Forsterbe már ott voltak a családtagok, barátok, Laci, a vőlegény épp a Trabanttal babrált. Zsuzsi jókedvűen fogadott, átbeszéltük a sorrendet és nekiláttam sminkelni.
A menyasszonyi sminken kívül örömanya smink és Zsuzsi barátnőjének egy alkalmi smink is készült.

Közben megérkezett a fotós-videós különítmény is, Misi, Bori és Zoli. Tudtam, hogy elképesztő jó hangulatú készülődés lesz, hiszen Misi erre garancia, Boriékkal is nagyon szeretek együtt dolgozni, így minden adott volt ahhoz, hogy remek anyag szülessen. Misi hozta a formáját, végig viccelődött és kitalálta, hogy Zsuzsival a teraszról költözzünk ki a szabadba sminkelni. Persze, semmi jónak nem vagyok elrontója, így az egyik széken átcipeltem a cuccokat az épület másik oldalára és nekiláttunk a nyárfavirág szórós, zöldben sminkelős projektnek. (Mivel a következő héten is együtt esküvőztünk, már akkor tudtam Misitől, hogy remekül sikerült az elképzelés! 🙂 )

Zsuzsi gyönyörű volt a menyasszonyi sminkjében és frizurájában, pont olyan, ahogy megálmodta! Öröm volt nézni, mielőtt elbúcsúztam.
Búcsúként egy doboz sütit és egy finom bort is kaptam! Nagyon köszönöm, hogy még ezzel is gondoltatok rám!
Köszönöm, hogy ennek a csodás napnak a részese lehettem!

Nagyon sok boldogságot kívánok! <3

Fotó: Bori és Zoli – www.mbphoto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , , , közvetlen link: Zsuzsi, a tündér.