Nóri és pillák

Nórival egy lakóparkban lakunk, és fodrászunk (valamint szalon-tettestársunk 😉 ) Zsuzsi ajánlásával került hozzánk.
Megint Dream Team esküvő elé néztünk, nagyon örültünk és izgatottan vártuk! Zsuzsi frizura – Bogi smink – Csabi fotó – álom munka! 😉

A próbasminken egy pasztell rózsaszín-lilásbarna, sötétbarna cicás tusvonalú sminket álmodtam Nórinak, ami hozzá, a romantikus csipkeruhájához és frizurájához is remekül illett. Azonban a próbán még XXL-es és elképesztően sűrű műszempillái voltak, így a smink soknak bizonyult párja, Tibi számára.
Megmutattam egy általam ragasztott pillasorral ugyanazt a sminket egy – a szalon falán lógó – képen, és megbeszéltük, hogy Nóri leszedeti az esküvőre a pár nappal azelőtt felrakatott pillákat.
Erre azért volt szükség, mert Nórinak gyönyörű nagy szemei vannak, csodás hosszú pillákkal, de ezek a pillák nagyon soknak bizonyultak, nagyon erős fekete hatást keltett a szeme, pedig ugye én nem tettem rá semmi feketét, és a pillái sem voltak kifestve, mivel állandó műszempillákat nem festünk.

Mikor megérkeztünk a Nagy Napra, Tibi egy szál fürdőgatyában jelent meg a Tiszafüredi Balneum Hotel parkolójában, nála lazább vőlegénnyel ritkán találkozunk! 😉
Majd betoppanva a menyasszonyi szobába Zsuzsi és Nóri fogadott, már majdnem kész menyasszonyi frizurával és pillák nélkül. 🙂

Elkészítettem Nóri csodálatos menyasszonyi sminkjét, amit persze megfejeltem S-es méretű pillákkal, amik épp megfelelő mértékben sűrítették a pillasort és emelték ki gyönyörű ívű szemét a menyasszonyomnak!
Nóri a nyakamba ugrott örömében, annyira boldog volt. Látszott, hogy ez tényleg az a smink, amit álmodott magának – és valljuk be, amit én neki álmodtam! Szépséges volt benne, ragyogott, én pedig nem győztem elég hálás lenni neki, amiért rám hallgatott a pillák ügyében!

Nóri után Tibi is kapott egy kis ezt-azt, amit hősiesen tűrt. Aztán következtek a vendégek és örömanyák és egy pici lány.
Mindenkivel jót csevegtünk a szépülés alatt és a hölgyek elégedetten távoztak, hogy felöltsék ünnepi ruhájukat!

Köszönöm, hogy a részese lehettem a Nagy Napotoknak!
Nóri, Neked pedig külön köszönöm még egyszer, hogy feltétlenül bíztál bennem és hallgattál rám!

Sok boldogságot!

Fotók: Fender Csaba – www.fendercsaba.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , közvetlen link: Nóri és pillák.