Ildi és a pocakrejtegetés

Ildi Teóval közös menyasszonyunk volt, aminek én mindig nagyon örülök, hiszen Teóval dolgozni álom, ahogy már korábban is regéltem Róla.
Természetesen Ildi tőlem “kapta” Teót, mint mindig…

Ildi a próbasminkre már pici pocival érkezett, ugyanis időközben kismama lett.
Gyönyörű csipkeruhájához romantkiust sminket álmodtam neki, visszafogottabb tusvonallal, finom színekből, nude-ös rózsaszín ajakkal.
Ildi fehér bőréhez, szőke hajához és személyiségéhez remekül illett ez a választás.

A Nagy Napon a lakásukon készülődtünk, sok rokon társaságában, remek hangulatban.
A menyasszonyi sminken kívül készült örömanya, sógornő, kislány stb. smink. Mindenki csodásan nézett ki, mindemellett, hogy a készülődés oldott volt, sok nevetéssel és beszélgetéssel.
Teó gyönyörű frizurái, a szép sminkek és a mosolygós hölgyek garancia volt arra, hogy remek esküvő következik majd.
A készülődés közben Ildi már felöltötte a ruháját, hiszen mentek a páros fotózásra, így láthattam teljes menyasszonyi díszben és meg kell mondjam, fogalmam sincs, hova rejtette a pociját, mert a ruhában egyáltalán nem látszott.

Mivel tudom, hogy a nyár végén jön majd hozzám pocakfotózás előtt sminkre, így remélem, akkor már nem rejti el a pocaklakót, akit mi is nagyon várunk Teóval!

Nagyon sok boldogságot és örömteli babavárós perceket kívánok! 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , , , közvetlen link: Ildi és a pocakrejtegetés.