Anita és Budajenő

Anita Teóval közös esküvőnk volt megint, amit imádok! 🙂
Anita egy szerény, halkszavú leányzó, gyönyörű arccal, alakkal és hajjal megáldva. Teó csak úgy tobzódott a sűrű göndör hajban, én pedig imádtam, hogy menyasszonyom szép szemét finom sminkkel emelhetem ki, és hogy minden visszafogottsága mellett is bevállalta az erősen korallos fényű rúzst.
Ruhája gyönyörű, egyszerű, igazi nőies darab volt, az egész csapat rajongott érte.

És ha még nem mondtam volna, nem csak Teóval közös esküvő volt, hanem bizony Adrimmal és Monával meg Jánossal is, így a csipetcsapat újra együtt “bulizott”.
A készülődés a csendes Budajenőn zajlott, a világ vége mögött 2-vel, egy olyan utcában, amit a Google Maps és semmilyen gps nem ismer, így felolvasás útján találtuk meg a házat! 🙂

Anitán kívül az Édesanyját sminkelhettem még, akinek ezúton is puszit küldök, amiért hagyta magát rábeszélni egy iciripicirit élénkebb rúzsra, amitől olyan szépen élt az arca.
Az örömanya smink egyébként visszafogottabb szemsminket jelentett ez esetben, finom pirosítással és az említett rúzzsal.

Anitáék készülődése után a csipet csapat készített egy selfit, amiről most még lemaradt Teó, aki épp a kocsinál pakolt, de legközelebb már Ő is rajta lesz. 🙂

 

És íme az esküvői fotók… 🙂

Fotók: Sitkei Adrienn – sitkeiadrienn.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , közvetlen link: Anita és Budajenő.