Kata és a Római Part

Kata szépséges leányzó, aki csodás ruhát választott magának és remek szolgáltatói csapatot! 🙂
A képekért Leiner Lili és András felelt, ez már garancia volt arra, hogy nem lesz gondom a képek kiválogatásával a poszthoz. Vagyis, ha a másik oldalról nézem: gondban leszek, mert szuper képek lesznek! Melyiket is tegyem be? 😛

A készülődés a Római Parton zajlott, az általam már ismert Holiday Beach-ben.
Megérkezésem után a szobát gyorsan át – és berendeztem, majd indulhatott a sminkelés.
Kata nude-ös fényű pasztellrózsaszín és lilás barna színekből álló, finom sminket kapott, pillákkal, közepesen erős, cicás, barna tusvonallal, valamint halvány rózsás ajkakal. Remekül állt a szépen elkészült frizurájához és a csodás, általam csak fogason látott ruhakölteményhez is.

Kata menyasszonyi sminkjén kívül még az örömanya alkalmi sminkjét készítettem el a hotelben, mindkettőt remekül dokumentálta Lili, amiért hálás vagyok! 🙂
Közben jókat beszélgettünk négyen. Természetesen olykor megszólalt a menyasszony telefonja, de ezt már megszoktuk szerintem… 🙂
A készülődés végére megérkezett András és az örömapa is, így minden a helyére került! 🙂

Köszönöm a bizalmad, Kata!

Sok boldogságot!

Fotók: Leiner Lili és András – www.andrewleiner.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , közvetlen link: Kata és a Római Part.