Veronika és gyönyörű csokor

Veronika igazi vörös szépség. Imádom a haját, amit – ahogy a vörös hajú lányok általában – nem szeretett gyerek korában, de szerencsére már Ő is tudja, hogy mekkora érték és szépség!
Teóval közös napunk Veronikánál folytatódott a meleg rekodos szombati napon.

A Nagy Nap Nagybörzsönyben, a Malomkertben zajlott, ahova már hazajáró vendlg vagyok, hiszen már Kriszti és Réka esküvőjén is itt sminkeltem, a családi érintettségen túl.
Gyakorlott Malomkertezőként már előre szóltam Veronikának, hogy a teraszon fogunk sminkelni, így már oda volt készítve az asztal és a székek is.
Veronika sminkje finom, lágy, nőies volt, vékony barna poros tusvonallal és pasztell színekkel emeltem ki a szemét, valamint korallos rúzzsal az ajkait, ami remekül illett vörös hajához és szépséges menyasszonyi csokrához is.

A menyasszonyi smink után két örömanya smink készült még, mindkettő a natúr szépítő smink volt, földszínekkel, picit erősebb pirosas-málnás rúzzsal.
A hölgyek nagyon örültek a sminknek, mindenki elégedett volt és ragyogott a sminkjében.
Én még készítettem pár fotót az elképesztően szép csokorról, megöleltem Veronikát és már repültünk is tova Teóval.

Sok boldogságot!

Fotó: Luminoso

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , közvetlen link: Veronika és gyönyörű csokor.