Marcsi és perui gyökerek

Marcsi édesanyja perui, nagyon kedves és aranyos akcentussal beszéli a magyart.
Származásának megfelelően nagyon egzotikus araca van, gyönyörű vonásokkal, szemekkel és bőrrel – mit kívánhat még egy sminkes?
Marcsi próbasminkje egy amerikai alapra készült nude+barna smink volt, cicás bogis tussal, műszempillával és rózsás fényű rúzzsal.
A próbán azt beszéltük meg, hogy majd a Nagy Napon meglátjuk, mit álmodok végül neki, a csokrát is figyelembevéve.

A készülődés a családi házban zajlott, a 12. kerület egy vadregényesen gyönyörű részén. A ház előtti bokrok olyan átszűrödő napsütésben fürdödtek, hogy muszáj volt lefotóznom! 🙂

Marcsi sminkje végül egy barackos-csillogós alapra, barackos selyemfényű szemhéjszínnel és kétféle barnával készült. Jóval erősebb színekben pompázott, mint a próbán, és a bogis tust lecseréltem fekete gél tusra, mert így láttam kerek egésznek a menyasszonyi sminket.
Rúzsát is a csokorhoz igazítottam, szintén barackos fényű volt.
Marcsi gyönyörű menyasszony volt, egyszerűen nem lehetett levenni a tekintetét az embernek róla.

Sajnos anyukájának nem tudtam már sminket készíteni, mert csak ott jelezte, hogy szeretne, nekem pedig mennem kellett a következő helyszínre, de megegyeztünk abban, hogy a következő esküvőre (akárkié legyen majd az) mindenképp kisminkelem!

Marcsi köszönöm a megtisztelő bizalmad, öröm volt a Nagy Napod részének lenni!

Sok boldogságot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , közvetlen link: Marcsi és perui gyökerek.