Eszter és a gyönyörű szemek

Eszter egy alkalmi smink kapcsán járt először nálam, és már akkor is feltűnő jelenség volt. 🙂
Párjának is nagyon tetszett a smink, nem csak neki, ami mindig nagy öröm! Főleg, ha később az ember lánya olyan e-mailt kap, hogy a vendége vőlegénye azóta is emlegeti, hogy milyen jól állt neki a smink. 🙂
A sminkelésen sokat beszélgettünk Esztivel, így kiderült, hogy esküvőre készülnek és jól jönne a segítségem néhány szolgáltatóval kapcsolatban.
Így kerültem én is a szolgáltatói listára hamarosan! 😉

Nagyon örültem, mikor Eszti visszajelzett, hogy engem választ az esküvőjére, mert már az alkalmi sminken is nagyon megkedveltem és mindig jó érzés szépséges embereket festeni!

A beszélgetés során kiderült, hogy Szegfi Robi fogja fotózni az esküvőjüket, akivel már az őskőkor óta ismerjük egymást, és sokat dolgoztunk együtt. 🙂

Eszti a próbasminkjére 2 héttel az esküvője előtt jött, ekkorra már nagyjából tudta, mit szeretne. Álomszép csipkeruhájához (melyhez meg is van az alakja!) és lazább, romantikus kontyához selyemfényű rózsaszín és nagyon halvány szürkésbarna színekből alkottam elegáns sminket, melyet cicás, fekete tussal és műszempillával tettem még hangsúlyosabbá. Ajkaira pedig egy picit erősebb rózsaszín került.
Eszter nagyon örült, hogy a keleties szemét kicsit európaibbra csaltam, bár őszintén bevallom, nekem nagyon tetszik smink nélkül is, mert elképesztően egzotikusak a tipikusan európai arcához és hajához a felfelé ívelő, szépséges szemei! 🙂
A menyasszonyi smink rendhagyó módon a szalonomban készült.
Eszter párjával, Zsolttal kezdtem, majd a Eszti ült az ecseteim elé.
Gyönyörű menyasszony volt, és bár picit azért érződött, hogy izgul, nagyon nyugodtan tűrte, hogy dolgozom rajta.
Mikor készen lettem, taxival suhant tovább a fodrászhoz, majd a Nagy Napra.

Sok boldogságot! 🙂

Fotók: Szegfi Robi – szegfifoto.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , közvetlen link: Eszter és a gyönyörű szemek.