Menyasszonyom Timi, avagy egy hercegnő a kastélyban

Timi, az igazi hercegnő a kastélyban

Timiről, az idei május első menyasszonyáról már a próbasminken kiderült, hogy egy valód hercegnő lakozik benne, aki stílusosan egy kastélyban tartja az esküvőjét.
Nem lehetett kérdés, hogy a sminkje, ruhája, frizurája és még a hajdísze is ennek jegyében készül majd. 🙂

A próbán könnyű dolgom volt, hiszen egyrészt a megálmodott haj első verziójban ült a székembe a szépséges hölgy, másrészt nagyon könnyen dülőre jutottunk a színeket és technikákat illetően.

A menyasszonyi smink, hercegnőhöz illően 🙂

Timi esküvői sminkje többféle rózsaszín és egy mogyoróbarna valamint egy lilás barna keveréke volt, melyet cicás tussal és tincses műszempillával tettem még hercegnősebbé.
Szépséges vonásait rózsaszínes pirosítóval emeltem ki, és egy finom rózsás rúzzsal koronáztam a sminket.

Timi menyasszonyi sminkjén kívül édesanyja és testvére alkalmi sminkjét is én készítettem.
Az örömanya smink visszafogott, mégis mutatós volt, illet Timi anyukájának személyiségéhez is.
Timi nővérének sminkje pedig egy erősebb, füstös alkalmi smink volt, mely remekül kiemelte szemét és adottságait.

Gergő hajkölteményeiben és a Bogi sminkekben ragyogtak a hölgyek, legnagyobb örömükre!
Az idő természetesen gyönyörű volt, a kastély már teljes pompájában várta a vendégeket, mikor elbúcsúztam Timiéktől és száguldottam tovább Halásztelekről Törökbálintra.

Sok boldogságot!

Fotók: Vanik Zóltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Nincs kategorizálva, közvetlen link: Menyasszonyom Timi, avagy egy hercegnő a kastélyban.