Franci, a csipkehercegnő

Franciska menyasszonyi sminkje

Franci 1 és negyed évvel az esküvője előtt keresett meg a menyasszonyi sminkje ügyében.
A facebookos egyzetetést követően levelezésben folytattuk a dolgot, aminek hamar próbasmink lett a vége. 🙂

Franci esküvői sminkje két lépésben alakult ki.
Csiszolgattuk a végeredményt a vőlegény és a menyasszony vágyainak megfelelően.
Sokat beszélgettünk, mégis nagy meglepetés volt a Nagy Nap. 🙂

Franci, a csipkehercegnő

Franci haját ki más készíthette volna az esküvőre, mint Teó! <3
Mivel előbb járt nálam próbán, mint Teónál, így csak a kiindulási alap volt meg a frizuráját illetően, valamint a ruháról sem láttam képet, csak elmondás alapján képzeltem el.

Sok gyönyörű ruhát láttam már. Meseszép csipkéket, tüllőket, de egészen őszintén mondom, hogy Franci ritka jelenség volt a csipkecsodában.
Azon felül, hogy gyönyörű alakját teljes mértékben hangúlyozta csipke és az illúzió tüll, szebb és hozzá illőbb fazont nem is választhatott volna. Teóval majdnem elsírtuk magunkat a gyönyörtől, mikor teljes pompájában láthattuk a menyasszonyt! (Ugyanis segítettünk neki öltözni és megvártuk a szertartás kezdetét is, hiszen már sehova nem kellett rohannunk délután fél 4-kor.)

Franci menyasszonyi sminkje végül egy nagyon finom barnás alapra készült, selyemfényű drappal kiegészített tincses műszempillás smink volt, melyet halványan mélyítettem a pillatőbe húzott sötétlila poros tusvonallal.
Ajkai finom rózsás színt kaptak, én pedig hatalmas öleléseket és puszikat, a smink elkészülte után! 🙂 <3

Franci, a nyugalom szobra

Az esküvői sminken kívül a Nagy Napon a két örömanya, a sógornő, Franci keresztanyja és tini lánya, valamint a menyasszony egyik barátnőjének az alkalmi sminkjét is én készíthettem.
Őrült tempót nyomtunk Teóval, hiszen a pakolást, szoba átrendezést leszámítva 2 és negyed óra alatt mindenkivel elkészültünk. 🙂 És ebben már benne volt a légkondival való folyamatos bíbelődés, a plusz asztal hozatalával elvesztett idő és minden más is…
Hihetetlen még mindig számomra az az elképesztő higgadtság, nyugodt kisugárzás, amivel az esküvő napján is kezelt Franci mindent! Receptre kellene felírni: sok túl izgult esküvőn és ideges menyasszonyon segítene pár szem Franci! 😉

Takkra pontosan tettük le a lantot Teóval, amikorra ígértük, és öltöztettük fel a menyasszonyt a csodaruhába. Közös erővel még egy gyönyörű masnit is varázsoltunk az övből a ruha hátuljára, majd meghatódva vártuk a földszinten, hogy elinduljon a szertartás.

Franci mesebeli hercegnőként vonult az anyakönyvvezető elé.
Már a pezsgős köszöntés zajlott, amikor elindultunk Dabasról, és a hazafele úton másról sem áradoztunk, mint hogy mennyire gyönyörű ez a leányzó, milyen kedves, milyen szép párt alkotnak Rajmunddal, milyen édesek az örömanyák…csak úgy folyt belőlünk a szó!

Franci, köszönöm  a bizalmat, a kedvességed, szereteted! <3
Maradj mindig a nyugalom szobra, és kedves, szeretnivaló, gyönyörű lány, akit az ember folyamatosan ölelgetne! :*

Sok boldogságot!

Fotók:
Frizura: Géczi Teodóra – facebook.com/TeodoraGecziHairstyling

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , közvetlen link: Franci, a csipkehercegnő.