Angelika és az értékrend

Angelika és a levelezés

Angelika fél évvel az esküvője előtt keresett meg a menyasszonyi sminkjével kapcsolatban. Még pont alakítható volt az aznapom eleje, így némi egyeztetés után összeállt a napirend.
Fél év alatt 52 levél született, 4-szer találkoztunk – próbasminkre, jegyes fotózásra és jegyes videózásra, majd a Nagy Napra készíthettem sminket ennek a csoda lánynak! 🙂
A levezelésünk a végére már olyan szintre ért, mintha ezer éves barátok lennénk. A próbasminken is kiderült, hogy sok mindenről hasonlóan, vagy akár azonosan gondolkodunk. Egy nagyon szerethető, csupa szív lány körvonalazódott bennem, de Angelikának még ezt is bőven sikerült felülmúlnia.

A jegyes fotózás és jegyes videózás sminkje

Angelika számára egy hónappal az esküvő előtt újabb sminkeket álmodhattam meg.
Nagyon boldog voltam, mert így 3 különböző erősségű és színvilágú sminket is készíthettem a gyönyörű leányzónak.
Műszempilla nélküli, tusos, visszafogottabb színvilágű, műszempillás, tusos, rózsaszínes, közepesen erős és a műszempillás, tusos, rózsaszínes-barnás esküvői smink is látványosan kiemelte Angelika szemeit.
A két egymás követő nap után kaptam is visszajelzést, hogy mennyire jól érezte magát mindegyik sminkben és milyen szuperül sikerült a két alkalom.

Az értékrend

Angelivel nem sokkal az esküvő előtt még egyeztettünk, mert volt, ami változott a forgatókönyvben.
Lényeg, a lényeg, hogy ekkor mutatkozott meg az én csoda menyasszonyomnak az igazi énje.
Fantasztikus ember, olyan értékrenddel, lelkivilággal és személyiséggel, amiből nagyon-nagyon sokra lenne szüksége ma a világnak!
Sok levélen keresztül beszélgettünk ezekről, a számunkra fontos, kihalófélben lévő, meg nem becsült dolgokról, és megállapítottuk, hogy nagyon egymásra találtunk.
Örökké hálás leszek a “véletlennek”, hogy Angelit az utamba sodorta, és ez a tünemény leányzó engem választott az esküvőjére sminkesnek!
Kívánom drága Angelika, hogy még rengeteg évig kitartson benned a küzdeni akarás, és mindaz, amiről beszéltünk, mert tudod: megéri! Igenis, minden körülmények közt, magunk miatt (is)! <3

A menyasszonyi smink

Angelika menyasszonyi sminkje az egyik kedvenc krémes rózsaszín alapomra készült, erősebb rózsaszín és 3 féle barna egyvelegéből született meg. Csodás szemeit erősebb cicás tussal és műszempillákkal emeltem ki.
Ajkaira rózsás rúzs került, így a fókuszban egyértelműen a tekintete volt. Aki ismeri, tudja, hogy az a tekintet mit takar és milyen gyönyörű! 🙂

A készülődés közepére megérkezett  Wendl Peti, fotós és Doszpod Móni és Kincses Janó, videósok is – így baráti körben folyt a szépítés.
Mivel a reggel fények és a szoba adottságai nem kifejezetten kedveztek a kreatív oldalnak, így a menyasszonyi sminkről készült pár kép és snitt a kinti, hangulatós környezetben is.
Az esküvői sminken kívül Angelika anyujáka és unokatesója, valamint a vőlegény kapott még sminket.
Az örömanya smink és az alkalmi smink is visszafogott volt, a hölgyek kérésére, és láthatóan midnenki nagy örömmel viselte az alkotásokat!

Sajnos szaladnom kellett tovább, mert az előre szépen kitalált menetrendbe beleszólt a FINA 2017 Vízes Vb, így számos problémát és sok fejtörést okozva nekem aznapra. De gyakorlott szolgáltatókét igyekeztem mindenen felülkerekedve maximálisan teljesíteni minden esküvőmön.
Ez viszont azt jelentette, hogy a sok ölelésen és puszin túl már nem tudtam több időt tölteni Angelivel.
De feltöltődve, fülig vigyorral hagytam el a Bagolyvárat, annak tudatában, hogy levélben és személyesen is megbeszéltük az én drága menyasszonyommal, hogy nemsokára, nyugodt körülmények közt leülünk egy jó nagy dumcsira! 🙂 <3

Móni, Peti, Janó, örülök, hogy újra együt esküvőztünk.

Angelika, köszönök mindent, és tudod, hogy a MINDEN, mi mindent jelent ám! <3 <3 <3
Sok boldogságot és hatalmas értéket képviselsz, imádnivaló vagy és nem lehet, csak szuperlatívuszokban beszélni Rólad! :*

Fotó: Wendl Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


Warning: call_user_func_array() expects parameter 1 to be a valid callback, function '' not found or invalid function name in /nfsmnt/hosting1_2/7/9/79a0856b-f604-4335-986c-2c84d37e7cf1/bogismink.hu/web/wp-includes/class-wp-hook.php on line 286

Kategória: Menyasszonyi sminkek, címke: , , , , , , , , , , , közvetlen link: Angelika és az értékrend.