Bogi vagyok, a színek és a hangulatok embere. 🙂 A sminkelés nálam érzések és az alkotás együttes játéka. Tudásom legjavát Réti Dóri sminkes képzésén sajátítottam el, azóta is folyamatosan készítek esküvői és alkalmi sminkeket és személyre szabott sminktanácsadást is tartok.

Szeretem kihozni az emberekben rejlő szépséget, megmutatni, hogy egy kis trükkel, színekkel milyen ragyogóvá lehet tenni a megjelenést.

bogismink

A legszebb mondatok, munkám elismerése, mikor a vendégeim elégedett, olykor meglepett arccal nézik magukat a tükörben, mikor megjegyzik, hogy el sem tudták képzelni, hogy ilyenek is lehetnek és amikor a párok, barátok, vőlegények, apukák, rokonok megjegyzik, hogy milyen csodaszép aznap az éppen esküvőjére, szalagavatójára készülő hölgy, vagy a mindennapokban kissé fáradt anyuka milyen csodásan néz ki, mikor baráti esküvőre megy. Kaptam már olyan bókot is vőlegénytől, hogy annyira dögös lett a menyasszonya, hogy fél, hogy még így is hozzá akar-e majd menni!:)
Apuka jegyezte már meg férjhez adandó- és koszorúslányáról is, hogy most még féltékenyebb a lányok párjaira. Örömanyák könnyeztek lányukat díszben látva. És az is nagyon jól esik  lelkemnek, mikor az örömanyák még jobban kivirágoznak a nagy napon a saját sminkjükben, ragyognak, boldogok.

Egyszóval, ez a kreatív munka szívet-lelket melengető percekkel van tele, néha nagy nevetésekkel (pl. a tanfolyamaimon), néha örömkönnyekkel (szerencsére a vízálló szempillaspirál erről később nem árulkodik :)), rengeteg kiviruló hölggyel, sok büszke párral. Imádom!

Mindezek mellett feleslegesnek tűnő energiáimat egyedi, kreatív ékszerek készítésére “pazarolom”, valamint férjemmel esküvőket, babákat, családokat, rendezvényeket fotózunk – de egy ideje én már csak az asszisztenciát nyújtom ezekhez, ha épp úgy adódik.

Várlak szeretettel az ékszeres oldalamra (www.bogiekszer.hu) és fotóinkat is nyugodtan böngészd át (www.fendercsaba.hu)!

Hungarian Wedding Award

Nagy megtiszteltetés ért a szakma részéről: Hungarian Wedding Award jelölt lettem 2013-ban, Az év kreatív vállalkozása kategóriában.
Ez a szakmai jelölés nagyon sokat jelent számomra, hiszen az munkám kapcsán a visszajelzést az elégedett vendégek és megrendelők jelentik.
Egy szakmai díj más, mert a szolgáltatók hetente több szolgáltatóval találkozhatnak az esküvőkön, így jelöltnek lenni számomra azt jelenti, hogy az esküvőiparban – akikkel nap, mint nap dolgozom – ismerik a munkámat, személyiségemet, elégedettek velem, és szeretnek velem dolgozni. 🙂

2017-ben pedig a Hungarian Wedding Award “Együttműködés díját” Beauty kategóriában a szakma szavazatai alapján én nyertem el.
Hatalmas öröm ez akkor, amikor egy szolgáltató a szívügyének érez egy területet!
Mindent megteszek azért, hogy kezeim közül ne csak szépséges sminkek, hanem boldog, nyugodt menyasszonyok, családtagok és vendégek kerüljenek ki és minden velem dolgozó szakember is elégedett legyen a munkámmal, hozzáállásommal és azzal, amit a sminkek megalkotásán túl is hozzáteszek egy esküvőhöz, akár az 1-1,5 éves szervezési időszakban, akár a Nagy Napon. 🙂
Hungarian Wedding Award Együttműködés díja Beauty kategóriában